Tábla + 3 festés: két kód a sánc felett ösvényen, kettő a hegytetőn.
A Várak a Börzsönyben jelvényszerző mozgalom 26 felkeresendő pontja közül az egyik.
A Várhegy a Jelvényszerző geoláda hetedik célpontja volt ezen a túrán. A láda 2005.02.20-án reggel érkezett a Pogányvárról Pupu és Ragalyi túrázott vele egész iccaka.
Itt két napig tartózkodott a láda, Fűkocka és Freddy a Paphegy Árpádkori sáncára vitték tovább.
Amit Királyrét Várhegyről tudni illik:
„A Kismarosról induló keskenynyomtávú kisvasút királyréti végállomása felett emelkedik. Tengerszint feletti magassága 360 m, Királyrét feletti relatív magassága 100 m. A Széles-mező nevű fennsík nyugati sarkát képezi, 50-60 méterrel emelkedik ki abból, majd a völgybe szakad meredek oldalakkal. Az egész területet erdő fedi.
A domború, lesarkított négyszög alakú tető legnagyobb átmérője kb. 60 m. Kelet felől félkörívben árok s annak külső szélén sánc védi. 1981-ben Miklós Zsuzsa átvágta a sáncot, sáncárkot és az erődített terület belsejét. Ennek eredményeként megállapítható, hogy a Várhegy csúcsa a támadható keleti oldala felől 250 cm mély, kb. 6 m széles, sziklába vágott árok, s annak külső szélén kb. 100-120 cm magas, sziklatörmelékből készített sánc védte. Sáncszerkezetnek nincs nyoma. A lakóterületen az átlagosan 30 cm vastag köves humuszból kerültek elő leletek a késő bronzkorból. Ide sorolható a Nováki Gyula által gyűjtött bronz sarlótöredék is. A középkori leletek XII.-XIII. századi fazéktöredékek. Ebből a korból származik az egyenes hátú, nyéltüskés vas késtöredék is.
Az ásatás során épületre utaló nyom nem került elő. Az őskori leletek tanúsága szerint a késő bronzkorban kisebb magaslati telep állt itt. Az erődítést – jellege és a középkori leletek alapján – a XII.-XIII. században építették. Lakóépület azonban vagy nem készült, vagy pedig a felszínre épülhetett. A tartós ott lakásnak mindenesetre ellentmond a kevés edénytöredék, s főként az állatcsontok hiánya.
Királyrétről északkeleti irányba a piros és zöld sáv jelzéseket követve átkelünk a patak hídján és elindulunk felfelé a meredek oldalba vágott úton. Mielőtt elérnénk a jelzés elágazást a letörés szélén jobbra egy jelzés nélküli út ágazik ki, amely a várhegyet hátulról megkerülve vezet a csúcsra. Királyrétről összesen kb. 1 km.
A táblát az út mellett a sánc északi végén egy kiszáradt fán helyeztük el.”
forrás: "Várak a Börzsönyben" útikalauz (egyben a jelvényszerző túramozgalom igazolófüzete)
Közeli települések: Szokolya DK felé 3.54 km, Kóspallag DNy felé 4.32 km, Nógrád K felé 5.23 km (2013/06/18 set by MapAudit, O'Eye)
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók