Kérem, hogy Erdőkertes külterületét az alábbi link-en elérhető vázlat alapján rajzoljátok át. Ez az útvonal járható volt a 90-es években, de már nem járható. A feketével szaggatott utak részben elkerített magánterületeken vezetnek, részben növényzettel teljesen benőttek, járhatatlanok, részben pedig nem vezetnek sehová, elkerített területek között futnak. Ezeket töröljétek, más ne szívja meg, mint mi. A világosabb pirossal jelölt vonalak a használható alternatív útvonalak, erre kellene átrajzolni.
https://photos.app.goo.gl/P88xzDCMquyvV8GU6
Hétvégén követtük ezt az utat (a térkép teteje felől), először egy elkerített farm kerítése metszette az utat, ezt a farmot megkerültük, és mentünk tovább az úton. A növényzet miatt szinte járhatatlan, teljesen benőtt, senki sem jár arra, nem út már. A településhez közeledve két kerítés között találtuk magunkat. Küzdöttünk tovább a növényzettel. Ahol az út 2 felé ágazik a településnél, ott kétoldalt, és elől is kerítés zárja el az utat, tehát nem vezet sehová. Átmásztunk az egyiken, és követtük a piros csíkos utat (Szalai Sor a térképen), majd találkoztunk két nagytestű kutyával (szerencsére békések voltak), majd a gazdával, aki ránk hívta a rendőrséget, hogy mit mászkálunk az elkerített magánterületén, tegyük hozzá, teljesen jogosan. Mondtuk a gazdának is, meg a rendőröknek is, a térképet követtük, elnézést kértünk, végül elengedtek, remélem nem lesz további következménye. Megemlítették, hogy pár hete valamelyik szomszéd összeverte a magánterületén talált idegent. |