A település már a rézkortól kezdve lakott terület volt, melynek kétezer éves nyomait a település területén, a Kopár-dűlőben tárták fel. Ez a telep még a bronz-korban is működött. Az első írásos okirat 1247-ben Boxa, Baxa néven említi. A török hódoltság alatt folyamatosan lakott magyar község volt. Lakossága azóta is magyar. Rádfa nevű falurésze a Benyovszkyak birtoka volt.
A zömében magyarok által lakott községben zsidó kolónia is létezett. Egykori zsinagógájukat 1944-ben, zsidó temetőjüket az 1970-es években lebontották.
1990-ben társadalmi összefogással római katolikus templomot építettek, amelyet Szent Márton toursi püspök tiszteletére szenteltek.
A község északnyugati határában szőlőművelés folyik. Jelentős a mező- és erdőgazdálkodás.
A templom érintési pontja a Szent Márton zarándokútnak.
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók