Hazatértem! Két napom elég különböző hatásfokkal sikerült. Szombaton egy posványosan rosszul jelzett, és nagyon pontatlan kéket sikerült lejárni, végül sikerrel. Ezek azok a helyek, amikre nagyon ráfér a felmérés (03-a route).
Ma viszont Contear-rel legkomolyabb sikerként a kindercsokival történő koccintást tekinthetjük. A S+ ugyan elindult, de párszáz méter után kerítésben végződött. Hogy az út merről kerülné a bekerített részt, arra semmi utalás, a környéken sehol egy jel. Minden opciót körbejártunk, voltunk tüskebokorban, felszántott földön, dombtetőn és völgyben, temetőben, ugrottunk patakot, küzdöttünk a világ legsűrűbb nádaásval. Hiűba, a S+ eddig tartott. Vissza a faluba (Cserhátszentiván), ott felkerestük a Kjr által reggel hirtelen kitalált szorgalmi feladatot, de így legalább csináltunk valami értelmeset. Rövid, de kellemes tanösványt találtunk, meg egy kilátót a falu fölött. Ezek megvannak, pontban trackben egyaránt. De minden igen távol eseik az eredeti tervtől, a 17-es route-tól. Majd végigküldjük azt, aki festette, párban azzal, aki hirtelen bekerítette magának a fél megyét.
A Bableves Csárdában viszont jót ettünk. :)
Kozmetikázott anyag picit később, most irány Petra-lányom, aki még a S+-nél is viccesebb! :) |