Nagyon tetszik ez a verzió, csak két kérdést nem magyaráz meg:
1: Kikapcsolt portosztás mellett a navigációs szoftver közvetlenül HW portra uszítása, valamint minden más progi lelövése mellett is produkálja a késést a cucc, de csak Sirf esetén (kb 20 sec), NMEA esetén nem. Ott ugyanis 0 a késés. Tehát honnét figyeli az oprendszer, hogy a porton most épp milyen protokollal beszélgetnek, hogy az egyiket késleltesse, de a másikat ne? Minden más feltétel megegyezik.
2: Ha (tegyük fel h) túl sok program kapcsolódik be az adat-átadási-láncba a HW-től a navigációs szoftverig, és ez okozza a késést, hogy gyakorlatilag vár a progi, míg az oprendszer "lapot oszt", akkor szerintem a késés úgy nézne ki, hogy az elején még szinte semmi, majd pár másodperc, majd egyre nagyobb, végül több perc. De itt az a helyzet hogy rögtön a nulladik másodperctől kezdve azonnal ott a 20sec csúszás, ami gyönyörűen megmarad akár negyed óráig, nem változik. A SW meg csak ott malmozik a hüvelykujjaival, vár az adatra 20% prockó terheltség mellett :-(
Nekem olybá tűnik, mintha valahogy a HW lenne olyan, hogy 20 másodperccel ezelőtti adatokat küld.
Már kipróbáltam azt is, hogy nem rajzoltatok térképet, csak a számokat íratom ki, hogy tutira ne rendszerterheltség legyen. Csodálatosan azonnal írta a koordinátákat. Méghozzá a 20 másodperccel ezelőttieket. Mintha a HW egy hosszú csőposta végébe rakná bele a vett koordinátákat, a csőben benne dekkol 20 másodpercre való mérési adat, a végén pedig szépen lehet kivenni azokat.[ előzmény: (29465) bregő és andorpapa, 2008.05.07 18:46:18] |