turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Előzmények

Peter68hozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 19:07:14 (2507)
Alapvetően jól látod, ez történt.

Hogy pontosítsak csöppet:
A kódolás akkor kezdődött mikor András elkezdte írni, mondjuk több mint 1 éve azt a php kódot, amit most bővítünk.
Ő első körben besorolt minden - néhány kivétel mégis maradt - a weben látható kategóriát, és elkezdte az egyéb rovatot.
Ennek kódolásába tavaly tavasszal becsatlakoztam, mivel szerettem volna egy mindenféle keresővel felszerelt térképet csinálni, de egy idő után feladtam, más vállalkozó szellemű kollega folytatta.
Ha jól sejtem a nyáron elvonult mindenki nyaralni és a folyamat megszakadt.

Az OMP-n már pár hónappal ezelőtt felmerült, hogy jó lenne betömni a térkép közepén tátongó Magyarországnyi lyukat, így elkezdtünk dolgozni azon, hogy hogyan lehetne a turistautak.hu térképét beilleszteni az anyagba.
Hamar kiderült, hogy a jelenlegi kódolással nem éri meg vesződni, mert a tuhu lassan átáll az új saját kódkészletre.
Ezért eleve az mp letöltésben már bent lévő új kódok alapján próbáltam a konverziót megcsinálni.
Az egyéb (0x4c00) kategóriájú pontok esetén nem sikerült normálisan kódolnom, és a térképre rajzolt pontok is eléggé félre sikerült konverziót mutattak.
Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy elkérem Andrástól a félkész php kódot, és megpróbálom folytatni.
Köszönöm, hogy részt vettetek ebben a melóban, egyedül még jövőre is ezt csinálnám, ha idő előtt meg nem unom.

A végeredményt tekintve annyit pontosítanák, hogy a webes egyéb kategória pontjaiból összesen 8 db maradt, és a térképi pontokból maradt 364 db, plusz a 6400-ból ezek szerint 195 db.

Egyenlőre a kódoló program nálam mpwiz formátumban van meg, ezt állok neki most átírni phpbe és illesztem be András filejába.

Ha ez meg van, akkor a kód felkerülhet a szerverre, és folyamatosan követhetitek, hogy hogy állunk besorolást illetően.

A kód cseréhez szükség van még a felületek átkódolására is.
A wiki elég szűkszavú ebben a kérdésben.
A gyenesdiási jegyzőkönyvben az áll, hogy ember kerestetik a feladatra.
Mindenkitől azt hallom, hogy mi lesz már a reformmal.
Ezt a fonalat nem tudom, hogy miért nem veszi fel senki.

Ha kész a php, akkor fogom magam és nekiállok.
A felületek ügye szerintem sokkal egyszerűbb, mint a pontoké, sokkal kevesebb fajta van belőlük.

A hétvégén nem tudom, hogy mennyi időm lesz a feladatra, de a jövő hét végéig igyekszem mindkettőt nyélbe ütni.
Közben írok Andrásnak is, hogy Ő is feltudjon készülni az átállásra.
[előzmény: (2506) Hajo, 2009.01.23 17:03:05]

Hajohozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 17:03:05 (2506)
Péter,

Szerintem jó ahogy írtad.
----------
Csak, hogy jól értsem a folyamatot, megpróbálom összefoglalni, hogy mi történt az utóbbi hetekben/napokban.

Előzmény:
- Nekifogtál készíteni egy openmaps.eu "konform" turistautak.hu térképet. Mivel a két térkép eltérő POI kódrendszerrel rendelkezik valahogyan konvertálni kell a POI-k típusait a két térkép között. Közben ráadásul a tuhu-n függőben van a POI reform, így olyan megoldást volt célszerű választani, ami az átállás után is megfelelő lesz.
- A tuhu-n sok olyan pont van, amit egyéb típusként jelentettek be a weben bejelentők. Ezen kívül a térképszerkesztés közben bejelentett pontok közül is sok (jórészt a bizonytalan konvenciók miatt) eltérő típusba lett sorolva.
- A jelen koncepció szerint a POI reform átállás (típus átkódolás) úgy történik majd, hogy egy függvény (különféle szabályok alapján) átkódolja a jelen típuskészletből az új típuskészletbe (lásd itt) a pontokat.
- Ennek elősegítésére a weben szerkeszthető POI-khoz meg lehet adni egy "ponttípus szerinted" szöveget, mely segíti az átkódolást.

Lépések:
- Ennek keretében az egyéb típusú és web-en szerkeszthető kb 29000 db POI-ból a programmal (a függvénnyel) kódolásra került a jó része. Maradt 798 db, melyet kézzel kellett dekódolni a "ponttípus szerinted" mező kitöltésével. pgyp (2188)
- Pár nap alatt sokak részvételével elkészült a maradék kódolása. Peter68 (2351)
- A térképi bejelentésű POI-kra is végre kellett hajtani a kódolást. Kiinduláskor egy kb 14000 POI volt.
Ezek kódolását a függvénybe beépítendő szabályok megalkotásával végeztük el sokak részvételével szintén a wiki-ben található kódrendszert alkalmazva.
- Ebből maradt mára 396 pont + a 6400-ban megmaradt valamennyi pont.
- A maradék pontok már nem kódolható értelmesen szabályok alkotásával.

Hátravan amit írtál...
[előzmény: (2504) Peter68, 2009.01.23 16:01:29]

Peter68hozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 16:01:29 (2504)
Jó, ha ez elfogadásra kerül, akkor inkább azt lépjük meg, hogy hagyjuk így ahogy van, szóljunk Andrásnak, hogy állítson át mindent, és az új kódrendszer életbe lépése után mindenki javítsa az útjába kerülő egyéb típust a jóra.

Viszont ha ezt így eltudjuk fogadni, akkor mondjuk azt, hogy végeztünk, és megyek tovább, hogy ne tartson túl sokáig az átállási folyamat.

Csináltam egy olyan kigyűjtést, amiben a pgypnél lévő 6400-as pontok nincsenek benne.
396 pont volt ebben a fileban.
4-5 újabb feltétellel ez a szám 364-re módosult.
A labeleket nézve már tényleg nem tudok túl sok "jó" szűrést csinálni, így akkor abba hagyom.

Na de mielőtt messzire szaladnék, kérdezem, hogy jó lesz-e ez így?
[előzmény: (2501) Hajo, 2009.01.23 15:33:18]

Hajohozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 15:33:18 (2501)
A maradékot inkább ne ilyen "szabályalkotással" csináljuk szerintem, hanem próbáljuk meg valamilyen módon szétdobni őket tájegységekre és mp-ben módosítsuk azokra a Label-t (nevét) és/vagy típust úgy, hogy a TypeTuristautak értéke újbóli letöltéskor már jó legyen.
Sajnos weben ezek túlnyomó többségét már nem lehet módosítani tudtommal.

Azért javaslom ezt, mert egy bonyolult feltétel többnyire már csak 1-2 tételt old meg. Szerinte gyorsabb mp-be javítani, mint megírni a szabályt, feltenni webre, majd neked újra foglalkozni vele stb.

Mi a véleményetek erről?
[előzmény: (2498) Peter68, 2009.01.23 15:14:26]

Peter68hozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 15:14:26 (2498)
591 és ebből 195 Nálad van.
A többi kb. 40 különböző kódon van.

Hajo, Andreas!

Van még kapacitásotok?
[előzmény: (2494) pgyp, 2009.01.23 13:36:10]

pgyphozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 13:36:10 (2494)
csak részben vagyok meg:
6400 ha van benne áteresz v híd 0xaa0b híd
6400 ha van benne sertés v baromfi v tehén v állattartó v ménes v tehenészet v major 0xaa05 mezőgazdasági telep
6400 ha van benne kálvária 0xa502 kereszt
6400 ha van benne kápolna 0xa304 kápolna
6400 ha van benne bejárat 0xaa0e kapu
6400 ha van benne kilátó 0xaa0f kilátó
6400 ha van benne halom 0xab0a magaslat
6400 ha van benne szélerőmű v szélmalom 0xaa09 szélkerék
6400 ha van benne strand v csúszda 0xa808 strand
6400 ha van benne szobor 0xa504 szobor
csak este 6 után tudom folytatni, ha addig ráér.
[előzmény: (2493) Peter68, 2009.01.23 12:55:34]

Peter68hozzászólásai | válasz erre | 2009.01.23 12:55:34 (2493)
A 0x2500-ról és a 0x1c07-ről kiszűrtem a kapukat és a sorompókat, ezzel eltünt a plusz 300 db ami a tegnaphoz képest bejött.

pgyp,

A 6400-al hogy állsz?


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók