Nekem is Oregon 700-asom van. Arra gondolsz, hogy te töltesz fel a gpx-et, mert a túrán majd azt akarod követni? Én ilyet ritkán csinálok, de ha mégis, akkor azt a Garmin/GPX mappába szoktam feltölteni és a túra után onnan le is tudom törölni Windows alatt sima Intézőben.
Ami számomra is rejtély, pedig lassan szükség lesz rá, hogy az általam rögzített track-eket hogy tudom letörölni a készülékről? Én BaseCamp-pal szoktam leszedni a trackeket, de minden alkalommal leszedi az összeset, amit a megvásárlása óta rögzítettem. De file szinten (Intézőben) nem találtam meg, hogy hol tárolja. Érdekes módon ha egy pontot mentek útközben, akkor az megvan ott a GPX mappában, de a track az nincs. Gondoltam, ha betellik a memóriája, akkor kipróbálom, mit tesz a menüben a Nulláz menüpontban fellelhető menüpontok valamelyike. Pl.: Útadatok nullázása vagy Aktív tevékenység törlése. Talán az előbbi az esélyesebb.
Egyszer egyébként az első évben történt valami probléma, ami miatt lehetetlenné vált a GPS használata. Nem tudtam vele letölteni a megtett tracket. Írtam a NaviGate-nek és ők megírták, hogy mielőtt felküldöm nekik a készüléket javításra, próbáljam meg a teljes törlést.
Ennek a menete:
- a készülék ki kell kapcsolni
- a funkció gombot kellene lenyomni és nyomva tartani (ez a bekapcsoló gomb alatt található), majd a bekapcsoló gombbal el kell indítani az eszközt
- egy kis idő után meg fog jelenni a kijelzőn, hogy "Törli minden felhasználói adatot?", erre a "Törlés" gombot kell kiválasztani
- újra indul a gép, és be kell állítani mindent, mint újkorában
Ez akkor nekem megoldotta a problémámat. Ennyit tudnék ebben a témában segíteni, de nem vagyok profi, lehet, hogy más többet/jobbat tud mondani.[ előzmény: (79248) KJ & GM, 2023.10.30 07:04:51] |