Mottó: Az hogy valamit nem dicsérsz, az nem jelenti azt, hogy szidod… (emerzee)
Hát nem tudom, de én úgy vagyok az élettel, hogy mindenkit meghallgatok, majd osztok-szorzok, és döntök. De a véleményem befolyásoltatni mással, azt nem! Nem engedhetem meg a luxust, hogy más gondolkodjon helyettem. (Nem Neked szól, hanem az életfilozófiám egy része.) Inkább kérdezek, inkább kérdezek sokat, de egy boltban ne tukmáljanak rám semmit! A gps-ed, egy nagyon jó árfekvésű dolog. Ebben hiba nincs. De hogy térképet nem tehetsz bele, ennek még kárát fogod sajna látni. Sajnos. És ezzel nem akarlak elkeseríteni. Az írod a bemutatkozó oldaladon, hogy a turistautak.hu felől érkeztél a geocaching.hu-ra. Ott pedig térképek készülnek, térképes kütyükbe. Sajna a tied nem ilyen. Az 1 MB-ba, poi-k férnek max be, legjobb tudomásom szerint. De lehet ebben majd más megcáfol... Letöltöttem a turistautak.hu-ról a térképeket, Köszönet illeti meg érte a készítőket, és legfőbbképp KJR-t!, és beraktam a gps-be. Egy 10-15 kilométeres túrán nagyon jó, hogy nem kell a papír alapú térképet mazsolázni. (Félre értés ne essék, imádom a térképeket, és van is itthon jó pár darab, az elmúlt tizen x nehány évből, és a poén, hogy még mindig megvan a legelső (bár rongyos állapotban)) És az egy dolog, hogy jó az, hogy ne kell a celuloid alapúval mazsoláznom, de még mellé, van rajta útvonal tervezési lehetőség is, és az én kütyüm ilyen. (de manapság szinte mindegyik új, térképet tudó gps ilyen) Nagyon jó az, amikor mész az erdőn, kijelölöd a következő láda helyét, és kiszámolja az optimális útvonalat. És tényleg jól csinálja! Még egyszer 1000 köszi a térképfejlesztőknek, és KJR-nek! Neked, sajna annyi maradt, hogy elmenthetsz a kütyüdbe, max 50, 250 pontból álló, Mapsource alatt megtervezett útvonalat. De én inkább azért drukkolok, hogy azt írd erre vissza, hogy a lapodon elírtad a gps-ed típusát, és GPSMAP 60 ad van!
Elnézést, ha lelomboztalak ezzel, de ezek tények, és nem fikák. A boltban mindegy neki, melyiket veszed meg. Ha a drágábbat, akkor több a bevétel. Ha az olcsóbbat, akkor is sikerült eladni valamit. Járok boltokba vásárolni, tudom. Én is voltam sokáig eladó, tudom. (Bár én próbáltam segíteni, de soxor nem volt rá lehetőség, mert annyi volt a pénze, amiből a roxabb jött csak ki, és kellett neki.)
Már késő, de azt mondom, inkább körül kellett volna nézni a használt piacon. Vannak jó vételek, térképes gps-ek, jó áron térképpel. Ha a bank, zs-t adott volna, én pl., Kivi Vistáját vettem volna meg... :( (Olcsóbban jött volna ki, térképpel.)
Bíztatok minden kezdőt, aki gps vásárlás előtt áll: nézze meg a piacot nagyon. Kemény 10000-ekről van szó, amit esetleg térkép vásárlásra, ládázós útiköltségre lehetne fordítani, vagy inkább megéri spórolni akár + 2 hónapot egy jobbért. Ne hallgassatok senkire, csak magatokra! Nem kell holnap megvenni. Inkább kérjetek meg valakit, akinek olyan gps-e van, amire áhítotok, hogy had menjetek el vele ládázni. Nem hallottam még olyat, hogy valakit elzavartak volna ilyen kéréssel. Inkább menjetek el vele néhányszor ládázni, de nézzétek meg, mit vesztek! Ebből már volt sokszor brühühü. Lássatok tisztán a gps-etekkel kapcsolatban! Tudjátok az előnyeit, hátrányait. Mindnek van valami hátránya is. (Az enyémben nincs antenna csati, és soros) A Gekko kitűnő ládász cucc. Olcsó, és főleg hardcore ládászoknak jó. Hegyen völgyön... Van aki Varga féle térképpel nyomja. Van rajta koordinátaháló, lehet vele ládázni. De ha szemet vetsz a térképre, és navigálni, navigáltatni szeretnél, akkor ne gps 60 at vegyél! Nagyon jó dolog, úgy végig menni az úton, hogy látod mi vár rád. Amíg nem volt gps, amíg nem volt "megengedhető" árban, addig térképpel nyomták a kirándulást. És lehet így is. De senki sem tagadhatja a térképes kütyü előnyeit!
A hozzászólásomhoz, a jószándék vezérelt. Nem csak Contear-nak szólt, hanem minden kezdőnek! (Én is voltam az, és nem is olyan rég volt ez. De szerintem, még mindig az vagyok.) Gondolkodjatok, mielőtt léptek!
[ előzmény: (1193) Contear, 2005.04.13 22:32:49] |