A Zempléni-hegység országunk legkeletibb hegyeit foglalja magába. A régebben Eperjes-Tokaji-hegyláncnak nevezett Kárpát-vonulat déli része ez, a Milic-csoport hegyeitől a tokaji Nagy-Kopaszig. Nyugatról a Hernád, keletről a Bodrog határolja.
Az ország fő közlekedési útjaitól távol eső régió megkapó szépsége, érintetlensége miatt egyre kedveltebb idegenforgalmi, turisztikai célpont. A Zemplén számtalan látnivalót kínál mind az autós mind a bakancsos turisták számára. Hogy csak néhányat említsünk: a Tokaj-Hegyalja történelmi borvidék Tállyától Sátoraljaújhelyig, Gönctől Tokajig, az országos hírű látványosságok: Füzér, Regéc és Boldogkőváralja várai, Füzérradvány kastélya, a Hollóházi Porcelángyár, Vizsoly temploma, Telkibánya látnivalói továbbá a Pálháza-Rostalló kisvasút Kőkapuval.
A rendkívül hangulatos üdülőfalvak: Háromhuta, Pusztafalu, Vágáshuta, Hejce stb. falusi turizmusra felkészülten várják a látogatókat.
A Zempléni Tájvédelmi Körzetet 1984-ben hozták létre, mely két különálló egységből áll. Egyik részét nagyjából a Boldogkőváralja-Gönc-Telkibánya-Bózsva-Nagyhuta-Makkoshotyka-Boldogkőváralja által körbezárt terület képezi (lényegében a hegység központi része), másik részét pedig a Milic-hegycsoport alkotja az országhatártól Hollóházát, Füzért és Pusztafalut is magába foglalóan. A Zempléni TK területén 12 fokozottan védett természeti terület van.
A Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet 1986 óta élvez védettséget.
A turistaútvonal-hálózat többnyire jól karbantartott.
Az Országos Kéktúra (OKT) csaknem 100 km hosszan kanyarog a zempléni hegyek között Boldogkőváraljától Hollóházáig, kétszer is megmászva annak nagyobb hegyeit, nyomvonalára felfűzve vagy közelről érintve a fent említett három várat, a Pengő-kőt, a Nagy-Péter-Mennykőt, a Mlaka-rétet, a Zsidó-rétet, a Rákóczi-fát, a Bózsvai-sziklát és persze a Nagy-Milicet.
Sátoraljaújhely központjában van az Alföldi Kéktúra végpontja és az újonnan kialakított Északi Zöld jelzés is a város (a hajdani vármegyrendszer alapján "Zemplén fővárosa") vasútállomásán ér véget.
Említést érdemel még két - történelmi tematikájú - P jelzés.
A Zemplén második leghosszabb túrája a Rákóczi út, amely Sárospatak-Hercegkút-Komlóska-Regéc-Amadé-vár-Telkibánya-Füzér vezetésű vonalán keresztül 5 várat/várromot érint.
Olaszliszka-Tolcsva vá.-ról indul a Kossuth út, mely Olaszliszka-Erdőbénye-Tállya-Monok-Szerencs útvonalon járja be a Zemplén déli részét és a szerencsi dombokat.
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók