Máré vára a Mecsek keleti lejtőjének egyik festői völgye fölött emelkedő, erdővel övezett hegycsúcsán áll, Magyaregregy határában. A hajdani lovagvár a valamikori fa őrtorony helyén épült a XIII. században gótikus stílusban. Károly Róbert 1316-ban Bogár Istvánnak adományozta vitézsége jutalmául. Késöbb a máréi Gunyafiak a becsei Töttösnek és Vesszősnek adták zálogba a hozzátartozó birtokkal együtt, majd a Várady család kezén volt. XVI.században reneszánsz stílusban újjáépítették. Ekkor már Bakacsi Pál tulajdona. Az ő címerén olvasható: "VIRTUE ET ARMIS OPTINUIMUS HANC ARCEM" (Vitézséggel és fegyverel nyertük ezt a várat). 1543-ban török tűzzel-vassal elpusztította. Mivel hadászatilag romjaiban is jelentős maradt, a törökök késöbb őrséget állomásoztattak benne. A harmadik átépítési korszak a szigeti Horváth Márkkal és "rác törökjeivel" hozható kapcsolatba. 1698-ban a pécsi püspök birtokaként, már csak mint elhagyott romot említik. Ezután közel háromszáz évig gazdátlanul állt Máré vára, csak a Mecseken megforduló turisták látogatták meg romajit. A már-már teljesen lepusztult várat az 1960-as években felújitották. Múzeumában vártörténeti- és a Kelet-Mecsek élővilágát bemutetó kiállítás látható. Jelenleg a Mecseki Erdészet Rt. Kárászi Erdészete gondozásában áll.
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók