Három napos ládázós pihenés és egy kis szülőlátogatás után hazatérve épp hogy csak kipakoltuk a kocsit, máris újra visszapattantunk egy extrémnyúlra vadászni. Sem a szemerkélő eső, sem a sötét nem riaszthatott vissza bennünket! Kis navigációs hiba és félreértés miatt először az utca túloldalán gyűjtöttük a nyakunkba az összes bokorról a vizet (lassan, meg-megállva, mert a kutyasétáltatók második országos találkotzóját tartották a sarkon, és ki kellett várnunk, míg végre mindenki tovabaktat), majd miután ott már minden talpalatnyi helyet átsettenkedtünk, és már egyetlen ágacska vagy levél sem marad nedvesen, végre kisétáltam az útra műholdjelért, ami rögtön megmutatta az igazi rejtek helyét.
Ott viszont két fiatalember etette a rákot, ezért fogócskázó, bokorbaeső gyerekeket játszattunk a csapat kisebb tagjaival, majd a Viki által megtalált ládát a kocsiba visszacipelve ott intéztük a csereberét. Röpke negyed óra múltán elunták az esőt az idegenjeink, így némi további futkározással álcázva visszarejthettük a csészét. Kalandos volt, köszönjük!
| |
