turistautak.hu
turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Térképek




Típus:
templomgeocaching.hu-n
Név:Árpád-kori templom
Szélesség (lat):N 46° 45,985'
Hosszúság (lon):E 17° 49,727'
Magasság:164 m
Valószínűleg Teleki külterületén
Közeli települések:Teleki 686 m ÉNy felé, Nagycsepely 1.92 km D felé, Szólád 2.56 km É felé
Megye:Somogy
Bejelentő:urbalazs
Dátum:2007.07.14 19:45

A falu műemlék katolikus temploma, amely a temető területén áll, a falu és a térség egyik leghíresebb műemléke, az Árpád-kori templom. A szentély eredeti Román kori, a hajó 18. századi újjáépítés, a sekrestyének csak az alapfalai léteznek.
A település déli szélén, a régi temetőben található az észak-somogyi vidék egyik legrégebbi – és egyben az egyetlen, felépítményében is többé-kevésbé megmaradt – Árpád-kori műemlék épület
Teleki a középkorban a tihanyi bencés apátság birtokai közé tartozott, és egészen a XX. század közepéig egyházi tulajdonban is maradt.
A török hódoltság idején Teleki lakói elvándoroltak, az 1700-as évek elején érkezett új telepesek pedig református imaháznak használták az elhagyott, romos épületet. A tihanyi apát – a község földesura – 1745-ben vette vissza tőlük, ő építtette újjá 1750–51-ben. 1763-ban egy fehérvári képfaragó-festő készített barokk oltárt a templom számára. A hajó nyugati oldalához az 1900-as évek elején toldottak kicsiny, két hengeres pilléren nyugvó előteret, és ekkor falazták be az eredeti román kori déli bejáratot, majd nyitották meg a ma is használt kaput.

A teleki templom legfőbb látnivalója és művészettörténeti értéke a diadalív két oldalán lévő, hengeres falpilléreket koronázó faragvány. A Balaton északi partjáról származó, vöröses kő oszlopfőket indás növényi ornamens díszíti, ám az egyiken olyan sárkányos motívumot figyelhetünk meg, amilyen a Veszprémtől délre eső Litér református, korábban Szent Kereszt-templomának XII. századi díszkapuján van.

A templomot az Országos Műemléki Felügyelőség 1971 és 1973 között restaurálta, láthatóvá téve az északi oldalon feltárt sekrestye alapfalát is.
Jelenleg a templom lábazata kívánna meg több törődést, az kezd romlani.
Forrás: 1993-ban megjelent, Koppány Tibor-féle Balaton környéki műemlékgyűjtemény


Közeli település: Teleki ÉNy felé 621 m (2015/04/13 set by MapAudit, O'Eye)

templom-lista
közeli ládák
közeli pontok
közeli települések
megjegyzés hozzáfűzése


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók