A roma holokauszt pécsi áldozatainak emlékére állított művet Horváth Zoltán Jenő mohácsi szobrászművész készítette.
Az emlékmű két darab carrarai márványtömbből készült, szürkésfehér színű, kilenc tonna, kétszázhetven centiméter magas, és hatmillió forintba került.
Az alkotás minden oldalán dombormű jelenetek láthatók, melyek túlélők elmondásai alapján készültek.
Az előlapon az utazást jelképezve jobb alsó szélétől elindul egy vasúti kerék, amiből hiányzik egy darab, mely a cigányság tragikus sorsát, üldöztetését és haláltáborba hurcolását szimbolizálja.
A második oldalon egy fal mögé bújva egy kisfiú, szeme elé tartott kezekkel félve nézi, hogy szüleit viszik a krematóriumba.
A harmadik oldalon a gázkamrában, a zuhanyrózsa alatt rémülten felfelé néző női arc látható, felemelt rimánkodó kezekkel. Alatta egy meggyötört, lesoványodott férfi reményt vesztve áll, a sínek között a halál küszöbén.
A negyedik oldalon két női alak látható, beletörődött, reményt vesztett arcok, melyek tudják: nincs menekülés a pusztulásból. A tömb négy élét téglasorok teszik ki, a krematórium kéményét szimbolizálva.
A pécsi Lánc utcai rendelőintézet előtti parkban felállított emlékmű elkészítéséhez szükséges pénzt cigány kisebbségi önkormányzatok, valamint roma és nem roma vállalkozók támogatásával sikerült összegyűjteni.
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók