Sajfoki zsilip és szivattyútelep - az első belvízi szivattyútelep
Tiszasüly határában Sajfoknál, a Heves-Szolnok-Jászvidéki Ármentesítő Társulat területén 1878-ban megépült az ország első belvízátemelő szivattyútelepe. Az angol Gwynne-cég által gyártott gőzüzemű gépek – amelyek másodpercenként 1.3 m3 víz átemelésére voltak képesek – mind a mai napig megtalálhatók a védett műszaki emlékként nyilvántartott szivattyútelepen. A sajfoki telep történetéhez tartozik, hogy az építtetők várakozásával ellentétben a szivattyúk nem voltak képesek rövid időn belül maradéktalanul átemelni a belvizeket, így a vállalkozás csődbe ment. A gőzüzemű szivattyúk műszaki fejlődése, hatásfokuk jelentős növekedése kellett ahhoz, hogy a századfordulón már több mint száz telep működjön szerte az országban.
forrás: Vizeink krónikája - A magyar vízgazdálkodás története (Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, Budapest, 2001)
A ma is létező telep egyik legértékesebb vízügyi emlékünk. Az első gépet még Angliából hozták, 1879-ben bővítették a telepet újabb két gépegységgel, ezeket már magyar cégek, a Ganz és a Láng Gépgyár szállította. A gépek nagyon szépen karban vannak tartva, ma is működőképes állapotban! (az épületről sajnos ez nem mondható el)
A szivattyútelep elsősorban csoportosan látogatható, a Kiskörei Szakaszmérnökségen a 36/358011 telefonszámon érdeklődjetek. Vagy nálam:)
Aki arra jár, és esetleg GPS-t is akar ellenőrizni / kalibrálni, annak ezt tudom ajánlani: N 47-25.8539 E 20-22.8360 H 91.6 m. Találjátok fel magatok, és óvatosan:)
Voltunk ott, láttuk kivülről, az őr akár be is engedett volna minket, de inkább hamarosan visszamegyünk rendes fényképezőgéppel, és akkor megcsodáljuk a gépeket is.
Nagyon szuper a szabadtéri kiállitás is. Már csak ezért is érdemes odalátgatni. Imcsi nem győzte hallgatni hogy melyik ronda vasdarab mit csinált fénykoráben..A benti részről csak ablakon keresztül tudtam néhány képet csinálni.. ( Igazán megpucolhatnák az ablakot időnként ! :-)
Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók