turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-el
[ english
T3D
(Utolsó módosítás: 2007.11.15.)
A legfrissebb változat: v0.92 - sztereó kép és egyéb újdonságok!

Ez a lap a fejlesztés alatt álló háromdimenziós térképkliens honlapja.


A program aktuális állapotáról, működéséről további információk a webes súgóban ill. a hírek lapján.


Előzmények

Az ötlet a GE-export fejlesztése során fogant. Ott a térkép háromdimenziós megjelenítése gyakorlatilag megvalósult, sok kiegészítő lehetőséggel, de születtek olyan ötletek is, melyek megvalósulása akár hosszabb távon is nehezen elképzelhető a GE keretei között. Jó, hogy erre a nyilván komoly erőkkel, tőkével, profi csapattal fejlesztett gigantikus rendszerre ráültethetjük a dolgainkat, de ez soha nem lesz pontosan ránkszabott; közvetlen céljainkhoz mérten mindig egyszerre túl sokat és túl keveset fog tudni.
Miután a technikai megvalósíthatóság egyre elképzelhetőbbé vált, kihívásnak is szép volt, érdemesnek látszott belevágni.

Célok, eszközök

A fejlesztés célja egy többcélú háromdimenziós interaktív térképkezelő-felület létrehozása. Az első fázisban a grafikai motor felépítése, az adatstruktúrák kialakítása, a lehetőségek kikísérletezése a cél, később különféle kényelmi és interaktív szolgáltatások épülhetnek a programba.

A fejlesztés Java környezetben történik, és az elterjedt videokártyák által széles körben támogatott, rendszerint hardveresen gyorsított OpenGL szabványú grafikus rendszerre épül.
A tervek szerint a munka során párhuzamosan hozható létre egy önálló, sok szolgáltatást nyújtó teljes képernyős alkalmazás, illetve annak különféle, igény szerint szűkített vetületei webről indítható alkalmazásként vagy weblapon futó appletként is működhetnek.


Letöltések

Az összességében tetemes adatmennyiségre, statikus és változó adatok szerkezetére, jövőbeni frissítésekre, az egyéni felhasználói igényekre stb. tekintettel egyetlen többszáz megabájtos telepítő helyett telepítőcsomagok rendszerét állítottuk össze.

Alapcsomagok

T3D_alap_setup.exe ~13M (2007.08.03)
T3D_setup.exe ~28M (2007.08.03)

Kezdetben a fenti két telepítő valamelyikével kell indulni. Mindkettő tartalmazza a T3D rendszermagot ill. a turistautak.hu jelenleg technikailag illesztett (és letöltéskor többnyire éppen aktuális) adatait, a különbség az, hogy a kisebb egyáltalán nem tartalmaz domborzatot és alternatív textúrákat (csak egyfélét a legdurvább felbontásban); ez a kipróbálási minimálverzió - míg a másik már tartalmaz korlátozott finomságú domborzati adatokat és alternatív, jobb minőségű textúrákat.
Ugyanakkor a lentebb következő kiegészítő telepítőcsomagokkal bármelyik felfejleszthető utólag a maximális teljesítményig.
A térképi adatok későbbi frissítéséhez lásd a következő szakaszt.

Program-frissítés

T3D_frissites_0_92_setup.exe ~2M (2007.10.30)

Ez a csomag - térképi adatok nélkül - magát a(z alapcsomaggal már telepített!) programot (és a súgót) frissíti a legújabb verzióra. Ha a dátum frissebb a telepített alapcsomag dátumánál, a frissítés indokolt.

Javasolt a fenti legfrissebb csomag telepítése, de alább régebbi változatok is elérhetők:

T3D_frissites_0_91_setup.exe ~800k (2007.08.22)

Adat-frissítések

T3D_utak_setup.exe ~4M (2007.08.14)
T3D_tartomanyok_setup.exe ~5M (2007.08.14)

A fenti csomagok adatfrissítések - a turistautak.hu folyamatosan (és gyorsan) fejlődő adatbázisának közölt dátum szerinti állapotával. A teljesen automatizált napi generálás elindulásáig egyelőre alkalomszerűen, manuálisan frissülnek - remélhetőleg legrosszabb esetben is egy-két hetente.
Miután elég gyorsan változó-fejlődő adatbázisról van szó, érdemes ezeket figyelemmel kísérni, és - különösen az út-adatbázist - gyakran frissíteni.

Kiegészítő csomagok

Az alábbi kiegészítő csomagok a program működéséhez okvetlenül nem szükségesek, csupán járulékos adatokat tartalmaznak (az alapcsomagok méretének sokszoros terjedelmében), és a fenti csomagok bármelyikével telepített rendszer FÖLÉ telepíthetők. A kiegészítő adatállományok a megjelenítés minőségét jelentősen növelik, és/vagy újabb alternatív módokat biztosítanak. Itt olyan statikus adatokról van szó, melyeket egyszer kell letölteni, később frissíteni nem szükséges - eltekintve természetesen a továbbfejlesztés során esetleg fellépő adatformátum-módosulásoktól.

Kiegészítő domborzatmodellek
Az alábbi csomagok domborzati adatokat tartalmaznak, különféle finomságú felbontásokban. Az nagyméretű extra változat az összes felbontást tartalmazza a legdurvábbtól a legfinomabbig, a kisebb normál változat a legfinomabb szinteket nem. (Az extrában részként benne vannak a normál csomag adatai is, tehát annak telepítése a másikat feleslegessé teszi, fordított sorrendben pedig bővíti a normál telepítést.)
A normál csomag megfelelő a térkép normál böngészéséhez, vagyis ha nem célunk, hogy pl. extra nagy bedöntéssel a talajszintről megszokott domborzati viszonyokat tökéletes hűséggel lássuk, illetve elfogadjuk a valós fényszimulációval képzett árnyékolás gyengébb minőségét.
Az extra változat (két újabb nagyságrenddel növelt plusz felbontás) tökéletes domborzat-élményt biztosít az említett esetekben is - természetesen jelentősen nagyobb teljesítmény-igénnyel.

T3D_domborzat_setup.exe ~9M (2007.08.03)
T3D_domborzat_extra_setup.exe ~125M (2007.08.03)

Kiegészítő textúra-sémák
A textúrák a térkép alapját képezik, ezért ezek stílusa a térkép megjelenését döntően meghatározza. Az alábbi csomagok egy-egy alternatív textúra-készletet tartalmaznak az összes lehetséges felbontásban és technikailag szükséges változatban. Új sémák is létrehozhatók ezeken kívül, ha valaki hajlandó ebben közreműködni, a technika egyeztetése után megteheti.

T3D_textura_vilagosszurke_setup.exe ~12M (2007.08.03)
T3D_textura_zold_setup.exe ~16M (2007.08.03)
T3D_textura_nima_setup.exe ~34M (2007.08.03)
T3D_textura_zold_nima_setup.exe ~35M (2007.08.03)


2007. - László István

Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [partnerek] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
Az itt található anyagok előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használhatók fel. jogi tudnivalók