Pár esztendeje szépen felújított látogatóközpont várja az érdeklődőket.
Lillafüred számos nevezetessége közé tartozik a kiépített és idegenforgalomnak megnyitott István-cseppkőbarlang is, amely - hasonlóan a balatonfüredi Lóczy-barlanghoz - nem méretei vagy különleges képződményei miatt, hanem helyzeténél fogva vált híressé. A Lillafüred mellett elvezető egri műút felett magasodó hegyoldalban több kisebb-nagyobb üreget ismerünk, s a későbbi István-barlangot is csak mint "Kutya-barlangot" tartották számon. A hagyományok szerint a lillafüredi Kálvária-kápolna fölött nyíló lyuk akkor vált közismertté, amikor véletlenül beleesett egy kutya, s napokig tartó ugatására felfigyeltek a helyi lakosok. Végül is két vállalkozó szellemű fiatalember kötélen leereszkedett, s kimentette.
Kadič Ottokár, aki 1913-ban a Szeleta-barlang ásatásait befejezve megkezdte a Bükk hegység többi barlangjának kutatását, hozzákezdett a lillafüredi "Kutya-barlang" vizsgálatához is. Kadič visszaemlékezése alapján a barlang első bejárása a következőképpen történt. A barlang bokrokkal benőtt, hosszúkás kerek nyílásán bebújva, előbb függőlegesen négy méter mélységre, egy kiálló keskeny párkányra bocsátkoztak, majd erről még három méterrel lejjebb ereszkedtek.
Egy öt méter hosszú üregbe jutottak, nyugatra pedig, igen meredek lejárón kötélhágcsón lemászva, olyan helyre értek, ahol a barlang újra elágazik. Délnyugatra igen keskeny, hosszú magas és mély hasadékra akadtak, de végüket az első bemászás alkalmával nem tudták elérni. A lejáró aljához visszamászva, a második ágban egy északnyugatra húzódó keskeny folyosón végighaladva, nagy csarnokszerű üregbe értek. Azonban innen sem jutottak tovább. Kadič a barlangot még aznap felmérte, elkészítette alaprajzát és hosszmetszetét. Minthogy ennek az ismeretlen barlangnak nem volt neve, és a Szent István-lápa alján nyílik, a felfedező Szent István-barlangnak nevezte el.
--------------------------------------------------------------------------------
Az annak idején, 1913-ban megismert barlangnak nem volt különösebb tudományos vagy turisztikai érdekessége, de 1927-1928-ban, Lillafüred kiépítésével kapcsolatban, újra előtérbe került a barlang ügye. Az Erdőkincstár megbízásából két bányász az egykori vízmosás nyomait követve, a barlangot kitöltő agyagban kutatóárok és kutatóaknák kiásásával, végül is rátalált a barlang folytatására, s akadálytalanul előrehaladt, csaknem a ma ismert végpontig. A sikeren felbuzdulva, a miskolci Erdőigazgatóság felkérte Kadič Ottokárt, hogy vegye kézbe a barlang ügyét, dolgozzon ki tervet idegenforgalmi megnyitására. A javaslatot a földművelésügyi miniszter elfogadta, s már 1931 nyarán Révay Ferenc erdőmérnökkel és Sebős Károllyal hozzáfogott a feltáró munkához. A kiépítés nagy része abból állt, hogy a közben kihajtott 55 m hosszú bejárati tárón keresztül a szűkületekben felhalmozódott barlangi agyagot és kőtörmeléket kitermelték. A villanyvilágítás bevezetése után, 1931-ben a nagyközönség számára megnyitották a barlangot. Idegenforgalmi kezelését kezdetben a Palota Szálló, majd a felszabadulást követően a Borsod megyei Idegenforgalmi Hivatal végezte. Újabban 1953-tól áll a látogatók rendelkezésére, akik 1977-ben már 85 ezer fős tömegben keresték fel, s ez a szám évről évre növekszik. 1953-ban a Magyar Hidrológiai Társaság zsombolyosai segítettek abban, hogy a tönkrement villanyvilágítást helyrehozva és a barlangot kitakarítva, megindulhasson a forgalom. A teljes felújítás 1955-ben készült el, amelyet később felváltottak korszerű, szakaszosan üzemelő reflektorokkal. A barlang végpontjáról 1958-ban nagy mennyiségű víz tört elő, ami azt bizonyította, hogy a szifonon túl még nagyobb járatoknak kell húzódniuk. Az ún. lejtősaknában már korábban is csak akkor tudtak dolgozni a miskolci zsombolyosok, ha az időjárás huzamosabb ideig száraz volt, mert különben a szifonban megemelkedett a víz, s elzárta a levegő útját. Ilyenkor a lejtősaknában olyan kevés volt az oxigén, hogy nem lehet lent tartózkodni. 1961-ben ugyan megkísérelték a Pokol szifonját mélyíteni, de az állandó vízutánpótlás miatt ez a mai napig sem sikerült. A megbontott szifonkerülő járatban is oxigénhiány lépett fel, a sziklafalak is összeszűkültek, így itt sem haladhattak tovább.
--------------------------------------------------------------------------------
Az István-barlang a Palota Szállótól 500 m-re, a Lillafüred-Eger közötti műút mellett, 318 m tszf. magasságban nyílik, terméskővel kirakott bejárattal. Az 55 m hosszú mesterséges táró több természetes sziklaüreget keresztez, mielőtt beérnénk az első nagyobb terembe. Kadič Ottokár a megnyitáskor többnyire történelmi nevekkel - amelyeket azután gyakran változtattak - látta el a barlang jelentősebb termeit. Így a táró utáni első termet Endre király csarnokának hívta, ma Nagy-teremnek nevezzük. Fejünk fölött betekinthetünk abba a kürtőbe, a Kutya-lyukba, amelyen át a kutatók kezdetben leereszkedhettek. A kutya kaparászásainak nyoma sokak szerint ma is látható a sziklafalon. A Nagy-teremben megnézhetjük a barlang folyóvizes kialakulására utaló üstszerű mélyedést, az Eróziós-fülkét, valamint a Mammut-fogsort. A barlang folytatását kereső két bányász a csarnok egyik helyén kutatóaknával 10 m mély, többnyire vízzel telt lyukat ásott: a Kőpincét vagy Vasas-aknát. Ma ennek a lejáratát vasajtó fedi. 1927-ig mindössze eddig ismerték a barlangot, majd tovább ásva fedezték fel azokat a járatokat, ahová ma kiépített lépcsők vezetnek. Nemsokára elágazáshoz érünk, amelyen jobbra haladva a meredek Lépcsős-folyosón 72 lépcsőfok megmászásával érünk fel a Kilátóba. Innen beláthatunk a 15 m mély és 20 m magas Béla király-hasadékba. Eredetileg igen nehéz volt ide eljutni, mert a szűk, alacsony járatot csak a kiépítés alkalmával mélyítették és robbantották ki. A lépcsőmászás fáradalmaiért a látogatót az Orgona nevű cseppkőcsoport látványa kárpótolja. A teljes kiépítés előtt függőleges létrán kellett továbbhaladni a Tordai-hasadékba, majd alacsony, sáros járaton átvergődve, agyagos kürtőn értek a tágasabb szakaszba. A barlang rendezésekor ezt a nehezen járható részt elzárták, a Lépcsős-folyosó alján 12 m hosszú tárót hajtottak, ma ezen át folytathatjuk tovább utunkat. Nemsokára a barlang legnagyobb üregébe, a 20 m hosszú és 5 m széles Kupola-csarnokba (Gizella királyné-csarnoka) jutunk, amely sok szép cseppkövet tartalmaz. Bal oldalon a törmeléken a Meseország Jancsi és Juliskáját, a Fülesbaglyot, a Mesekastélyt, Mátyás király lovasszobrát látjuk - vagy azt, amit saját fantáziánk elképzel. A terem közepére érve feltűnik a Kövesült- vagy Megfagyott-vízesés. A csarnok körös-körül zártnak tűnik, de a barlang még folytatódik a Bástyának kiképzett magaslaton keresztül. Amíg ide felérünk, megnézhetjük a Havas fenyőt, a Furulyát és az Őserdőt. Leereszkedve pedig a barlang cseppkövekben leggazdagabb részébe, az Oszlopok-csarnokába érünk. Balra egy kis mozdulatlan vizű, kristálytiszta tó található, amelybe a látogatók pénzt szoktak dobálni. Az oszlopok közül közvetlenül a Színház-terembe érünk, ahonnan 17 lépcsőn a Bányatáróba is lemegyünk. A legalsó lépcsőfokokat gyakran víz borítja, ha viszont száraz, nyugodtan továbbmehetünk a Keskeny-terembe, majd 32 széles lépcsőfokon közelítjük meg azt a termet, ahol az idegenforgalmi túra visszafordul. Ennél a Hátsó-csarnoknál még nincs vége a barlangnak, mert rövid, részben mesterségesen kitágított folyosón a 45-50 m mély szakadék, majd a 10 m vízmélységű szifon, a Tengerszem jelzi a barlang végét.
--------------------------------------------------------------------------------
Az István-barlang legnagyobb mélysége kb. 50 m, hosszúsága 711 m. A középső-triász korú, erősen tektonizált (mészkő) kőzetben kialakult barlang keletkezését már Kadič Ottokár is a föld alatti patak egykori eróziós munkájának tulajdonította. Ma már elfogadott nézet, hogy a Létrás-tetőn és István-lápán feltárt hatalmas barlangrendszerek legalacsonyabban fekvő, de ma már szárazra került része az István-barlang. Ez a szinte kézzel fogható nézet azonban Pávai-Vajna Ferenc számára nem volt elfogadható. 1931-ben megjelent híres "A forró oldatok és gőzök-gázok szerepe a barlangképződésnél" című cikkében a Kadič által jellegzetes Eróziós-fülkének nevezett és tartott képződményt típusos, perdöntő jelentőségű hévizes alakzatnak tartotta. Pávai cikke ma már inkább csak megmosolyogni való, de akkor minden téves nézete ellenére, arra nagyon is alkalmas volt, hogy felhívja a figyelmet a valóban melegvizes eredetű barlangok képződésére, mint amilyenek a Budai- és a Pilis hegységben gyakran előfordulnak. A példaként felhozott bükki barlangok - mint a Szeleta- vagy az István-barlang - azonban semmilyen melegvizes hatást nem mutatnak. Pávai téves nézeteit saját munkássága cáfolta meg, amikor Lillafüreden mélyfúrást készíttetett azzal a céllal, hogy a híres üdülőhely vonzerejét még a termálvízzel is növelje. A kútból azonban semmilyen melegvíz nem jött.
Az István-barlang meteorológiai viszonyait 1960-61-ben Szabó Gyula vizsgálta, majd az adatokat feldolgozta. Megállapította, hogy a Felfedező-kürtő és a bejárat közötti mesterséges táróban állandóan huzat van, s ezért itt a hőmérséklet követi a felszíni változásokat. Évi középértéke 6 C, leghidegebb januárban van (-2 C), legmelegebb júliusban (10 C). A Nagy-teremben az évi hőmérséklet ingás 4-5 C, viszont a napi variálás nem több egy-két tized foknál. Évi középhőmérséklete 7 C. A barlang belső részei felé haladva egyre csökken az ingadozás mértéke, s a Tordai-hasadékban már állandóan 9,4 C hőmérsékletet mértek. A nedvességtartalom amellett, hogy állandóan nagy, mégis mutat bizonyos különbségeket. Az abszolút páratartalom értékei szerint a legnagyobb ingadozás a Mesterséges táróban és a kürtő alatt van. Ugyanezeken a helyeken a relatív páratartalom is igen változó, a mért legalacsonyabb érték 74 % volt, általában azonban 89-96 % között mozgott. A belsőbb szakaszokon - főleg csapadékos időben - mindig 100 %. Ha a bejárat nyitva van, 3-12 m/perc sebességű légáramlás alakul ki a felszín és a kürtő között. A barlang belső termeiben vízszintes irányú légáramlást nem tapasztaltak, csak függőlegeset. Ennek okát valószínűleg a bezárókőzet erős lyukacsosságában, de még inkább a nagy hatású reflektorok melegítő hatásában kell keresnünk. Szabó Gyula doktori disszertációjában a barlangot három mikroklimatikus szakaszra tudta bontani, a hőmérséklet, páratartalom és huzatviszonyok értékelése alapján. Az első szakasz a közvetlen bejárati rész a táróval és a kürtővel, ahol az állandó átszellőzés miatt a legváltozékonyabbak a klímaelemek. A második szakasz a Nagy-teremtől a Bástyáig tart, itt már jóval kiegyenlítettebb hőmérsékleti viszonyokat találni s a harmadik szakasz a Bástyától a barlang végéig, illetve a második szakasz magas, mennyezeti régióiban terjed ki. Itt a hőmérséklet évi ingadozása 1 C-on belül marad. Már a barlang hőmérsékleti rétegződésénél, a huzatviszonyok ismertetésénél kitértünk arra, hogy az idegenforgalom szolgálatába állított nagy teljesítményű reflektorok megváltoztatják a barlang eredeti légállapotát. Ugyanez vonatkozik az egykori élővilágra is. A reflektorok fényében gazdagon és zölden tenyésznek azok a növények (köztük virágosak is), amelyek spóráit, pollenszemeit a látogatók vagy az erős huzat hordta be a barlangba, s a kellő fény és hőmérséklet mellett terjeszkednek. Sajnos az István-barlangot, mint rossz példát szokták emlegetni, ahol a világítás hatására bekövetkezett algásodás már igen elterjedt. A sokirányú kísérletek szerint legegyszerűbben úgy lehet ez ellen védekezni, hogy a világítást csak szakaszosan használják (nem ég a látogatótúra egész ideje alatt), s a növényeket időnként súrolókefével ledörzsölik a barlangi képződményekről. A mohaflórából Boros Ádám 1964. évi cikkében négy fajt tudott kimutatni.
--------------------------------------------------------------------------------
A barlang állatvilágát először 1933-ban Kolosváry Gábor vizsgálta, de ő csak a pókokra volt kíváncsi. Két fajt talált, a vak Meta menardit és a Tephrochlamyst. A szegényes eredményt azzal magyarázza, hogy a barlangban a pókok életterét zavarják az állandó sepregetéssel, szerves törmelék pedig nincs. A barlang nem képes eltartani élővilágát, s a talált fajok is csak a bejáratnál tartózkodnak. A belső részekben ugyan a cseppkövek közötti zugokban sikerült apró pókhálóra bukkannia, de az is teljesen lakatlan volt. Gazdáik valószínűleg behurcolt alakok lehettek, amelyek később táplálék és fény hiányában elpusztultak. Az újabb zoológiai eredményekről Loksa Imre 1962 -ben publikálta tanulmányait. Kimutatta a Duvalites gebhardti nevű vak futrinkát, amely a közeli Kecske-lyukban is él. Denevérfaunáját főleg Vásárhelyi István, a Bükk polihisztor "remetéje" vizsgálta, s egy 1954-ben Csehszlovákiában gyűrűzött fajt is talált, majd Topál György széles körű denevérvizsgálatokat végzett.
--------------------------------------------------------------------------------
A VITUKI 1955-ben kezdte meg a naponkénti csepegésmérések vizsgálatát az István-barlangban. A mérések - kisebb-nagyobb megszakításokkal - tizenöt éven át folytak. Böcker Tivadar, aki ezt az adatsort feldolgozta, megállapította, hogy milyen összefüggés van a csapadék és csepegés között. A Bükk hegység keleti peremén a növényzettel és talajjal fedett karszton a csapadék 30 %-a szivárgott be a kőzetbe s egyúttal a barlangba.
telefon: (46) 334-130
Nyitva tartás: Egész évben 9-16 óráig.
Közeli település: Miskolc-Lillafüred É felé 346 m (2020/04/13 set by MapAudit, O'Eye)
A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók
