Most már kinevezett, de diploma nélküli, tévinformatikusként, aki a 90-es évek első felében kezdett foglalkozni a digitális térképek felhasználásának egy területével, aki azért valami kis információt összekapart a vetületi rendszerekről, az azok közötti konverzió kérdéseiről, meg az ún. vonatkoztatási felületekről, nos mint ilyen, elszakadok e szent területtől, a kaptafához visszatérve, más módon világítom meg az aktuális kérdést.
Egy meglévő infrastruktúrával rendelkező gyártelepen, az oda telepített eszközökkel, szerszámokkal jó tíz éve hozzáfogtunk valaminek a létrehozásához, amelyet a "vevők" azóta is örömmel fogadnak. Néha akadozott ugyan a gyártás, elsősorban a főkonstruktőr váratlan, be nem jelentett távozása miatt, mindenesetre ez sem eredményezte a vevőink hűtlenné válását, a cég bukását.
Aztán pár éve, zöldmezős beruházásként mellettük kijelölték egy multinacionális háttérrel bíró másik vállalat telephelyét. Meghatározták mely szabványt veszik figyelmbe a szomszéd üzem termékével nagyrészt azonos funkciójú termék előállításánál. De bekövetkezett náluk is beruházások általános folyamata, nagy vonalakban így:
- lelkesedés
- kijózanodás
- kétségbeesés
- ...
Rájöttek ugyanis, hogy nincs alkatrész a gyártáshoz, meg elég kétkezi munkás, aki azt elvégezze.
Néhány hónappal a start után megjelent ez egyik piárosuk nálunk, ajánlgatva az új csilli-villi gépeket, szerszámokat a kölcsönös haszonnal járó együttműködést emlegetve, de alapvetően azért, hogy alaktrészhez jussanak a gyártáshoz.
És mit ad isten, egy hete bekopogtatott hozzánk, nem is, berontott a volt főkonstruktőrünk a termelési megbeszélésünk helyszínére, s bár már többen kifogásolták a hívatlan jelenlétét, egyre hosszabb szólamokban kínálgatja a szomszédos üzembe telepített új gyártósort. (A rendészetnek még nem szóltunk.)
Azt fejtegeti a részben nem figyelő, netán bóbiskoló tanácskozás résztvevők előtt, hogy az új szerszámokkal sokkal szebben lehet a munkadarabot alakítani, az alkatrész előállítás az új gépeken gyorsabb és nem is kell ott állni a gép mellett, azt bárki, akár még a világ túlsó végéről is elindíthatja, még akkor is, ha mi éppen azon az alkatrészen dolgozunk más szerszámmal a kézben.
Nem lesz ugyan ugyanolyan az alkatrész, mint eddig, nem lehet belőle ugyanazt összeállítani, mint amit a vevőink már megszoktak és megelégedéssel használnak, de hát nem jó dolog, hogy most már nemzetközi hátterünk lesz, hogy gyártás közben akár színes televíziót is nézhetünk, hogy az is láthatja, hogy mit gyártunk, akit ez a legkevésbé sem érdekel? (A vevők meg legyenek türelmesek.)
Megléphetjük akár a kínált irányú váltást magunk is, de csak a háttérben, oly módon, hogy a vevőink abból menet közben semmit ne vegyenek észre. Aztán ha kész vagyunk az új, a régi megszokotthoz viszonyítva nem szűkebb tartalmú, legalább annyira megbízható és egyúttal több extrával felszerelt termékkel, akkor piacra dobhatjuk. Először párhuzamosan a régivel, majd a visszajelzések alapján dönthetünk, hogy melyiket tartjuk gyártás alatt a továbbiakban.
Mindezt akkor, ha van/lesz hozzá elég kapacitásunk.
|
