turistautak.hu térképrészleteK+ jelzés GPS-szel
[ english
Előzmények

Kiss_Karolyhozzászólásai | válasz erre | 2012.04.15 11:27:44 (54340)
Akkor folytatnám. Mert eredetileg nem ez volt a fő problémám, csak előtte ezt a kérdést tisztázni akartam. Akkor összegezve a kérdéseimre adott válaszaitokat:
1) Az ID-k adatbázisszinten egyediek.
2) Ebben a kérdésben továbbra sem teljesen tiszta a kép. Nem tudom, hogy módosíthatom-e a vonalak extra tulajdonságait a "tulajdonságok szerkesztése" (properties.php) oldalon, vagy pedig külön jog kell hozzá. Ennek mondjuk nincs nagy jelentősége számomra, mert ha jogosultság kellene hozzá, akkor sem kérném. Ha valamit javítani szeretnék, megteszem, ahogy eddig. Legfeljebb annyiban van jelentősége, hogy vizsgálódásaim során, itt a tájegységet Gerecséről Budaira változtattam, majd lenyomtam a Beállít gombot. Azóta nálam ez így jelenik meg, és módosítóként is magamat látom. De reményeim szerint ez a változtatás nem történt meg, hiszem zakany a Budai tájegységet zárolta, ha pedig külön jog kell hozzá, akkor főleg nem.

Ezek után a tulajdonképpeni kérdéseim a következők:
Az egyik. Ez mi lenne?



A másik. Amikor megnéztem ezt a következő linken, láttam, hogy benne útparaméterek szerepelnek. De hát ez felület! Hogy kerülnek a tulajdonságai közé útparaméterek? Meg egyáltalán hogyan kerülnek ide, hiszen a MapEditben az Objektum tulajdonságai között nem is szerepelnek. Mint látható, a tájegységként sem a Budai, hanem a Gerecse volt megadva. (Remélem most is az látszik, nem az általam beírt Budai.) Emiatt fordult meg bennem az a gondolat, hogy az ID=73963 utat azonosít a Gerecse, és felületet a Budai tájegységben. Ha viszont adatbázis szinten egyedi, akkor nem értem.
[előzmény: (54334) Old Eye, 2012.04.15 10:28:49]

Old Eyehozzászólásai | válasz erre | 2012.04.15 10:28:49 (54334)
Az azonosítók adatbázis szinten egyediek. Kezdeti években voltak összeakadások, ritkán, de elôfordul, hogy eltérô típusú objektumok (pont, vonal, felület) u.a. ID-et kaptak.
WEBes felületen a zárolt tájegységen a vonalak nem módosíthatók. POI-k azonban igen. Ebben az esetben, ha a rajzoló hozzányúlt így módosított POI-hoz, az upload nem tölti fel a rajzoló módosítását és figyelmeztetô üzenetet küld.
[előzmény: (54332) Kiss_Karoly, 2012.04.15 10:18:34]

Kiss_Karolyhozzászólásai | válasz erre | 2012.04.15 10:18:34 (54332)
Sajnos nem tudok olyan gyakorisággal rajzolni, mint szeretném, bár szeretek ezzel foglalatoskodni. Így aztán mindig akadnak kérdéseim :) Az alábbiakban van bennem egy adag kavarodás.
1) Egy ID, egy tájegységben azonosít, vagy pedig az egész adatbázisban? Eddig a pillanatig azt hittem, hogy a processz, adatbázis szinten osztja le az ID-ket és nem tájegységszinten.
2) Ha valakinek van feltöltési joga egy tájegységre, egy pont, vonal vagy felület összes tulajdonsága módosítható a
http://www.turistautak.hu/properties.php?id=valami link alatt? Persze, ha éppen nem zárolt. Ha igen, és az ID tájegységszinten - és nem adatbázisszinten - azonosít, akkor hogyan tudom beállítani, hogy melyik tájegységre vonatkozzon? Látom, hogy van egy tájegység legördíthető menü, arra gondoltam, hogy kiválasztom a nekem szükséges tájegységet, akkor automatikusan változnak a paraméterek, attól függően, hogy az adott tájegységben az az ID mint azonosít. De nem változik semmi. Ahogy tapasztaltam, az újratölt az eredeti állapotot állítja vissza, a Beállít pedig módosít.
Hogy is van ez akkor?


Bejelentkezés név:  jelszó:   tárolás [regisztráció]

Felhasználónevedet és jelszavadat a geocaching.hu oldalon is használhatod!

[ kezdőlap ] [ térkép ] [ + felmérések ~ ] [ + útvonalak ~ ] [ + poi ~ ] [ belépés ] [ faq ] [fórum] [email]

A weboldal működése és tartalma folyamatos fejlesztés alatt áll, köszönettel vesszük az észrevételeket a fejlesztési ötletek oldalon.
A turistautak.hu-ra feltöltött track-eket és a letölthető térképeket, azaz térképi adatbázist az ODbL licencnek megfelelően bárki használhatja.
Minden egyéb anyag előzetes írásbeli engedély nélkül csak magáncélra használható fel. jogi tudnivalók